„Gyalázat", sziszegik az utcán.
Ezt nem bírod ki", suttogod.
Mindenki tudja, hogy megölték,
megölték őt a gonoszok.
kétszer gyilkoltuk meg Petőfit mi,
kétszer gyilkos oroszok.

Először ott állt Segesvárnál
és noteszébe jegyezett,
amíg Miklós cár tüzérsége
szaggatta fel a terepet,
aztán egy ulán szuronyával
átdöfte és ő elesett.
Nyomorult folyadék az élet,
egy apró lyukon átszalad;
de láng a szellem, amely éget
s nem huny ki a parázs alatt.

A tizenkilencedik század
után eljött a huszadik
Az elnyomás még gyilkosabb lett
és Petőfi nem nyughatik
Nem nyughatik, mert a szabadság
Szomja égető és örök,
S most újra ott áll népe élén
És a magyar költők között.

Másodszor is meggyilkoltátok,
Rommá lőttétek otthonát,
Ti, túlerőben dicsőséges
S nők ellen vitéz katonák.
Szovjet katonák, három kellett
Egy magyarra belőletek,
Nagy Imrét orvul elfogtátok,
Sziszegés minden szavatok
Amit Dudásnak, Maléternek
Meg a többinek adtatok.

Kétszer öltétek meg Petőfit,
Pöffeszkedhettek győztesek!
Az orosz nép tán szétszakítja
A hálót, amit szőttetek
És számon kéri majd Petőfi
Mindkét halálát tőletek!

(Faludy György forditásában)